Az üvegfestés alapvető technikái (olvasztás, formázás, színezés) az ókori Egyiptomban ismertek voltak. Az egyiptomiak még nem ismerték az átlátszó üveget, mert a megolvasztott homok többnyire színes, és a színeket ásványok, fémoxidok hozzáadásával lehet változtatni. Az üveg kezdeti felhasználása tárolás volt: főleg balzsamtartó edényeket készítettek belőle. Emellett az üveget más anyagokkal is kombinálták. A késő antik kor jellemző dísztárgya volt az aranyfóliás üvegamulett.

Először két áttetsző üveglap közé egy vékony aranylapocskát helyeznek el, ami már önmagában ábrázolt valamit: az egyik legismertebb darab például egy római arisztokrata család tagjait. Ez a tárgy az üvegfestés egyik legegyszerűbb technikáját alkalmazza, ami szó szerint még nem is az üveglap megfestése. Egy-két századdal később, azonban, a bizánci falmozaikokon a festett üveg darabokat már igen bonyolult és monumentális falképek megalkotásához használták. A bizánci építészet célja nem a templom külsejének hangsúlyos megformálása, hanem egy magasztos atmoszférát, felemelő érzést kiváltó belső tér kialakítása volt. Az apró üvegdarabkák pedig -amiből egy egész festmény áll össze- visszaverik a fényt, csillognak, különösen ha még arany vagy ezüst zománcréteggel is bevonják. Még gazdagabb, természetfeletti hatást értek el azzal, hogy a kis kockákat különböző szögekben ragasztották a falra, így azok a fényt változatosan tükrözték vissza.

A gótikus katedrálisok üvegablakait a 13. században készítették. A festmény tervrajzát egy festő készítette el, majd egy üvegfestő műhelyben létrehozták a megfelelő színű és alakú üveglapokat. De mivel a színes üveg elég nehéz, és sok színt még nem tudtak ezen a módon létrehozni, egy zománccal megfestett üveglapot tettek több áttetsző lap közé. A színes üveglapok átengedik és megszínezik a fényt, így az a templomot különleges módon világítja meg. Ezek a színes, leggyakrabban szenteket ábrázoló üvegfestmények tehát tulajdonképpen ugyanazt a célt szolgálták, mint a bizánci mozaikok. Az üvegfestés technikája abban áll, hogy az üveget porrá tört, könnyen olvadó üvegréteggel vonták be, mely felhevítve már oly alacsony hőfoknál olvad, melynél az alapul szolgáló üvegtárgy még nem puhul meg. A színes üvegablakok elkészítésének legrégibb módja az volt, hogy a festményt rajz szerint kivágott, színes üvegdarabokból az u. n. ablakólommal illesztették össze. E modorban a bencések már a 10. század végén festették a tegernseei kolostortemplom ablakait. Csak későbben kezdtek többféle festékkel is dolgozni és az egyes színeket a megfelelő színnel árnyékolni, de ez idővel a részletfestéshez vezetett, mi által az ablakfestmények monumentális hatásukból veszítettek A 19. század végén és a századfordulón a szecessziós iparművészeti tárgyak és festett ablakok soha nem volt virágkort hoznak az üvegművesség életébe. A 20. században a mű értékét egyrészt a technikai bravúr adja, másrészt a művészi elképzelés határozza meg, és mint minden műfajnak, művészetnek vannak mesteri és amatőr művelői.

Magyarországon Róth Miksa művei révén ez a műfaj iparművészetből újra képzőművészetté vált, míg napjainkban számosan készítenek üvegfestmény dísztárgyakat, tekintve, hogy a mai anyagok, és a technikai kivitelezés során használt másolás mindenki számára hozzáférhetővé teszi az alkotás örömét.

Forrás: A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%9Cvegfest%C3%A9s

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható.

Szilánkok az üvegművészet történetéből

Az üvegnek, mint anyagnak az ismerete az idő homályába vész, találtak 8ooo éves üvegolvasztásra alkalmas fazekat, 6ooo éves üvegfelülettel bevont sztearit gyöngyöt, és ismert a kiásott leletekből, hogy Jerikóban már 8ooo éve készültek ékszerek és szerszámok üvegből, obszidiánból.
Kezdetben az üveg ékkőként szolgált, az egyiptomi Tuthmószisz fáraó sírjának szarkofágjában együtt találták üveget a drágakövekkel együtt aranyba foglalva, ami azt jelenti, rangja és értéke volt.

Később, az ókori Rómában használati edényeket, padlóburkolatokat, falburkolatot, -mint például Theodóra császárnő és kísérete címűt Ravennában-, a San Vitale templomban található üvegtükröket, vázákat, -pl. Portland-váza, Lükurgosz-csésze- és ablakokat is készítettek belőle.
Egyik számunkra fontos, zománcból fémre festett, illetve fémrekeszben kialakított színes üvegkompozíció Géza király a magyar koronán, ez a magyar koronának azon része, amely a bizánci udvarból került hozzánk (CORONA GRAECA).

A középkorban a gótikus templomi üvegablakok az írást pótolták, a művészet oly tündöklésével, amely saját korában is csodálatot váltott ki. Kiváló példa erre a Franciaországbeli chartres-i székesegyház üvegablakai.
Chartres káptalanjának kancellárja írta, hogy az üvegablakok "úgy ábrázolják a Szentírást, hogy közben mindent megvilágítanak nekünk, és a rosszat elhárítják tőlünk".

A színes üvegalak festészet középkori szellemét ébresztette fel Róth Miksa, a historizmus és szecesszió nagy mestere, kinek munkáit számos helyen megcsodálhatjuk, pl. Országház, Szent István-bazilika, Magyar Nemzeti Bank, Zeneakadémia, Gresham-palota. 1885-ben nyitott üvegfestő műhelyt, melynek alkotásai a magyar iparművészetet jelesen képviselik. A kiváló, szép, dekoratív, tetszetős anyag, amivel, és ahogyan dolgozott, hozzásegítette Őt a sikerhez. Sok megrendelést kapott, így például a debreceni és a pécsi tudományegyetemek aulái, az egri, a kassai, a gyulafehérvári székesegyházak ablakai, a szabadkai városháza, a marosvásárhelyi Közművelődési Palota. Rendre nyerte a külföldi világkiállítások aranyérmeit, így nyert Párizsban, Torinóban, Amerikában. Voltak külföldön is megrendelései, pl. Norvégiában a sandefjordi és az oslói Fageborg -templom ablakai, Olaszországban a Museo del Risorgimento Kossuth-emlék üvegfestménye, Mexico Cityben a Nemzeti Színház ablakai a legjelentősebbek.

Róth Miksa így vallott: "nincs még egy olyan dekoratív művészet, mely oly mélységesen fogná meg lelkünket, mint az üvegfestészet, mert az üvegfestményeken beömlő világosság maga a megszínesített napfény, a tűzben nemesedett szín válik napfénnyé. Ez az oka annak a misztikus hatásnak, mely a dómok üvegfestményeiből felénk árad, mert ellentétben minden egyéb dekoratív festménnyel, melynek anyaga mindenkor holt és változatlan, az üvegfestmény színei az átszűrődő napfényben folyton rezegnek és változnak, irizálnak és ragyognak, aszerint, ahogy a fénysugarak behatásai változnak, és ezáltal mintegy élő jelenségként hatnak reánk."

(forrás: http://www.glassdesign.hu/uvegmuveszet.htm)

üvegkép

üveglap hátoldalára, általában enyves vagy tojásos, ritkábban olajos kötőanyagú fedőfestékkel, fordított sorrendben (a befejező vonásoktól a háttér, ill. alap felé haladva) készül. Metszetek, grafikai minták üvegen át való másolására és sokszorosítására igen alkalmas. Ezért a műfaj jellegzetesen tömeges szükséglet kielégítésében érte el csúcspontját: előállítása → üveghutákhoz kapcsolódó háziipari közösségekben, az egyes festékrétegek szerinti munkamegosztásban készült. – Előzménye az ókorban a két üveglap közötti díszítmény, majd arany fóliába karcolt ábrázolás. Hasonló eljárásokat terjesztett Theophilus Presbiter 10. sz.-i receptkönyve is. Díszítő betétként Itáliában a 13. sz.-tól, Németo.-ban a 14. sz.-tól vannak emlékei. Ugyanitt kisméretű, önálló üvegképek, néha konvex üveglencse hátoldalán a 15. sz.-tól ismertek. A 16. sz. második felében Velence és. Murano manufaktúráiban már sorozatban gyártották. A 17. sz.-ban Közép- és Ny-Európa több vidékén elterjedt, de valószínűleg a század végén Erdélyben is készültek üveg-ikonok. A 18. sz. közepéig azonban az üvegkép még a kortárs európai festészet jellegzetességeit mutatja: tájkép, portré. zsáner, rokokó idill stb. – kisművészeti műfajokban alkalmazták (díszedények, keretek, bútorbetétek). – A népi üvegkép a 18. sz. második felében, hutákból kirajzó mesterek műhelyeiben jött létre és az ellenreformáció nyomán megnövekedett szentképigényt szolgálta ki. Részben a készítők, részben kereskedők és házalók terjesztették, de nagy szerepük volt a búcsújáró helyeknek is. Az egyes készítő központok termékei – különösen a múlt században – jól megkülönböztethető vonásokat mutatnak témában, a jellemző színekben, a háttér és kontúrok színében, de még a keretezés módjában is. A legnagyobb kereskedelmi körzete a cseh–osztrák határvidék két központjának volt: Buchersnek (kb. 1770-től) és az innen áttelepülők révén Sandlnak (kb. 1800-tól). – Már a 18. sz. végétől Mo.-ot is jelentős mértékben ellátták. E központ legelső hazai emlékei a higannyal és korommal bevont hátterű → tükörképek. Azonban Sziléziából és D-Cseho.-ból is sok üvegkép jutott hazánkba. – A keleti országrész pravoszláv és gör. kat. lakosságát Erdély látta el saját készítményeivel. Jellegét a helyi népies ikonfestés és fametszés nagy mértékben meghatározza. A legjelentősebb és legkorábbi központ Füzesmikola zarándokhely, mely a közeli Hesdát fametszeteire támaszkodott. Hasonló feltételei voltak a fogarasi üvegkép-festésnek is, amely a – már a 18. sz.-ban híres – barcarozsnyói metszetekkel kapcsolatos. Jelentősek még a volt Máramaros megye készítői is. Önálló központ termékei találhatók a szerb lakosságnál, melynek fennmaradt néhány 18. sz.-i emléke is látható hazánkban. A történeti Mo. területén a Felvidéken voltak még a 19. sz. folyamán ún. másodlagos központok, melyek a korábbi import pótlására alakultak. Termékeik azonban nem jutottak el az ország belsejébe. A mo.-i üvegkép-készítésnek is van emléke: a 18. sz.-ban Osswald Ferdinand, egy pozsonyi születésű német festő (1698–1775) soproni működése során üvegre festett barokk portrékon kívül népszerű formákat (házassági emléklap, szentkép) is készített (ld. Sopron, Liszt Ferenc Múz.). A 19. sz. első felében pedig egy zselici hutához, Lukafához kapcsolódott a helyi hagyomány szerint üvegkép-készítés, amely sandli eredetre vall. – Az idegen vagy nemzetiségi központok ellenére az üvegkép a magyar r. k. vidékeken is kedvelt volt, pl. Heves, Nógrád, Borsod, Zemplén megye palóc falvaiban. A műfaj több vidéken naiv művészetben él tovább (Jugoszlávia, Csehszlovákia), Tolnán id. Baumann József (1920–1930 körül), majd fia kész tükrök külső oldalára festett hagyományos kompozíciójú szentképeket, ill. papír képeket vett körül hátulról festett díszítménnyel. Az erdélyi üvegképek technikáját megőrző életképeket és nemzeti hősöket festenek Széken (v. Szolnok-Doboka m.) és vadászjeleneteket, állatképeket Gyimesközéplokon (v. Csík m.). Bp.-en 1970 óta, a múzeumi gyűjtemény hatására, Kozma János készít főleg bibliai tárgyú üvegképeket. – Irod. Pisutová, M.: L’udove mal’by na skle (Martin, 1969); Ritz, G. M.: Hinterglasmalerei (München. 1972); Knaipp, F.: Hinterglasbilder (Linz, 1973); Varga Zsuzsa: Népies üvegképek Magyarországon (Művészet, 1974); Dancu, J.–Dancu, D.: Die bäuerliche Hinterglasmalerei in Rumänien (Bukarest, 1975).

(forrás: http://mek.niif.hu/02100/02115/html/5-1074.html)

Üvegfestés

 technikája abban áll, hogy az üveget porrá tört, könnyen olvadó üvegréteggel vonjuk be, mely felhevítve már oly alacsony hőfoknál olvad, melynél az alapul szolgáló üvegtárgy még nem puhul meg. Az Ü. legrégibb módja az volt, hogy a festményt rajz szerint kivágott, színes üvegdarabokból az u. n. ablakólommal illesztették össze. Ezeket a színes üvegdarabokat csak barnás-fekete festékkel árnyékolták. E modorban a bencések már a X. század végén festették a tegernseei kolostortemplom ablakait. Csak későbben kezdtek többféle festékkel is dolgozni és az egyes színeket a megfelelő színnel árnyékolni, de ez idővel a részletfestéshez vezetett, mi által az ablakfestmények monumentális hatásukból veszítettek. Az üvegtárgyak festéssel való díszítése csak későbben fejlődött és a XVI. sz-ban lettek divatossá a leginkább át nem látszó festékekkel előállított, heraldikus díszítményekkel gazdagon ellátott poharak és serlegek. De a XVIII. sz-ban készített festett öblös üveg már ízléstelen naturalisztikus modorban van festve és századunk közepén, a régibb műveket mintául véve, az Ü-t s különösen az ablakfestés technikáját újból felelevenítették. Az ablakfestésre az úgynevezett katedrálüveget használják. Ez szándékosan egyenetlen felülettel készített üveg, mely a régi, hibás üveghez hasonlít, mivel azt tapasztalták, hogy az ilyenből készített ablakok jobban hatnak, mint a hibátlan üvegre festett képek, mert ezen a nagyobb színes felületek egyhangúak. Ezt az üveget most a legkülönbözőbb színekben készítik, úgy hogy az üvegfestő a kép alapszíneit már színes üvegdarabokból állíthatja össze, melyeket ezután csak árnyékolni kell. Egyes esetekben az átvont színes üvegből folysavval maratják le azokat a részeket, melyeket más színekkel akarnak befesteni. A rajz szerint kivágott üvegtáblákra terpentin- vagy levendulaolajjal festenek. Az üvegfestékek a kerámiai festékekhez (l. o.) hasonlítanak, csakhogy a festő fémoxidot még azoknál könnyebben olvadó üveggel (olvadó anyag) keverik össze. Az olvadó anyag rendszerint 1 sr. quarc és 2,5-3,0 sr. míniumból vagy 1 sr. kvarc, 3 sr. bórsav és 6 sr. míniumból készül. Ezzel az üveggel összeőrlik vagy össze is olvasztják a festő fémoxidokat. Átlátszatlan festéket (opákfesték) ónoxid tartalmú olvadó anyaggal készítenek. A sárga szín meg gyakran lazúrfesték szokott lenni. Ezt t. t. néha úgy nyerik, hogy az üveget agyagból és ezüstkloridból készített péppel festik be, gyöngén égetik s azután a csak rátapadó felesleges festékkeveréket lemossák, mely alatt az üveg sárga színűvé lett. Hasonló eljárás szerint rézoxiddal kevert péppel vörös szint is lehet előállítani (lásd Rézlüszter). A befestett üvegtáblákat tripolifölddel behintett vaslemezekre rakva muffelkemencékben égetik, míg a festék meg nem olvad és ezután ablakólommal összeillesztik. Az öblös üvegtárgyak festése és díszítése a porcellán festéséhez hasonló módon (l. Kerámiai festékek; mázfeletti festés) történik.

 (Forrás: http://www.mek.iif.hu/porta/szint/egyeb/lexikon/pallas/html/104/pc010411.html)

 Üvegfestéssel készült, egyedi faliképek, faliórák.